szakszervezet@telekom.hu T-Net Szakszervezet: 1223 Budapest, Nagytétényi út 190.

Május elseje a városligetben

2016. május 5.

A T-Net Szakszervezet immár hagyományosan aktív résztvevője a munka ünnepén tartott megemlékezésnek.

Az idei év különleges volt. A Magyarországon működő konföderációk és szakszervezeti tömörülések úgy gondolták, hogy nem külön külön szerveznek a munka ünnepén megemlékezéseket, hanem közös majálist tartanak.

Reggel elsőként a konföderációk vezetői egy megemlékezést tartottak az 1890 ben felállított szakszervezeti emlékműnél ahol, egy követelés piramist építettek fel, a legsürgetőbb hazai problémák és célok kulcsszavaiből.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség, a SZEF a LIGA és az ÉSZT együtt szervezte meg programjait.

Miközben a nagyszaínpadon gyermekműsorok operettek és bűvészek léptek fel, addig igen komoly szakmai munka folyt  a fórumsátorban. Megvitattuk a jelenlévőkkel nyíltan és őszintén az oktatás az egészségügy helyzetét, beszélgettünk a 2012. óta hatályban lévő munka törvénykönyvéről.

E közben a 4 konföderáció fiatal aktivistái, többek között szakszervezetünk elnöke is aktív programokat szervezett a kilátogató ünneplő embereknek.  igen népszerű volt a kötélhúzás, lufiborotválás, zsákbanfutás. Aki ezek mellett munkavállalói TOTO-t töltött ki ajándékokat kaphatott.

 

 

Bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Kövess minket!

Bankszámlaszám: 10700347-44101705-51100005
Adószám: 18190474-1-43